Házi őrizetbe került a Budaörsi úti cserbenhagyó
A bíróság házi őrizetbe helyezte, illetve nyomkövető viselését is elrendelte annak a férfinak az ügyében, aki múlt héten ütközött össze egy motorossal a Budaörsi úton, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Mint ahogy mi is megírtuk: csütörtök éjszaka, a XI. kerületi Budaörsi úton egymásnak csapódott egy Mercedes és egy motorkerékpár. A balesetben a 27 éves motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az ütközést követően a személyautó sofőrje az egyik közeli utcában hátrahagyta sérült járművét, majd gyalogosan távozott. A baleset után két órával azonban telefonon jelentkezett a rendőrségen. A járőrök a helyszíntől nem messze, barátnőjénél találták meg a 49 éves, Százhalombattán lakó koszovói férfit, aki elismerte, hogy ő ütközött a motorossal. A rendőrök alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott.
A férfi ügyvédje most az RTL Híradónak elmondta: védence a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett. Annak ellenére, hogy külföldi állampolgár, a bíróság lehetőséget látott arra, hogy hazamenjen – tekintettel arra, hogy nagyon hosszú ideje él Magyarországon, és rendezettek a személyi körülményei. Szerinte az kérdés, hogy ügyfele a baleset előtt, vagy után ivott. A csatorna információi szerint a férfi korábban elismerte, hogy a baleset előtti délutánon több sört is megivott, azt azonban cáfolta, hogy – mint azt szemtanúk állítják – a piroson hajtott volna át.
Az ügyészség fellebbezéssel élt a döntés ellen, és szigorúbb intézkedést kérnek, mert úgy vélik, hogy a korábbi helyszínelhagyást is figyelembe véve az ügyben kizárólag az előzetes letartóztatás jöhet szóba.