Újbudán is áthalad az idei Tour de Hongrie

2024.05.08

Május 8-án kezdetét veszi a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely idén Újbudán is áthalad. A negyedik, május 11-i (szombati) szakasz Budapestről, a Hősök teréről rajtol el és Etyeken ér célba, ez az etap pedig a XI. kerületet is érinti majd. A látványos lassú rajt után az éles rajtra a Budafoki úton kerül sor, a Hauszmann Alajos utcánál, kb. 12:15 és 12:30 között. Emiatt a Budafoki út - 6-os főút vonalán, Érd irányába forgalomkorlátozásokra kerül sor május 11-én, 12 és 13 óra között.

Alább látható a pontos útvonal:

Amatőr túra is lesz a Hősök terétől a Bikás parkig

Az esemény és a budapesti kerékpáros közlekedés népszerűsítése érdekében a Hősök teréről 12:10-kor elrajtoló 120 versenyzőből álló mezőnyt követően egy amatőr szurkolói túrát is szerveznek AmaTour – Budapest néven.

A rajtterületre érkező kerékpáros szurkolók 12:30-kor indulhatnak el átgurulva a Tour de Hongrie rajtkapuja alatt. A Budafoki út-Hengermalom út kereszteződésig a verseny lezárt útvonalán tekerhetnek a résztvevők, ahonnan a túra leágazik és az Etele útról megérkezik a Bikás parkban felállított szurkolói pontra, ahol ledfalról követhetik a verseny történéseit.

A gyakorlott bringásoknak a szurkolói pontról kijelölnek egy javasolt útvonalat a Budapest-Balaton kerékpárúton, melyen haladva Etyekre, a befutó helyszínére érkezhetnek, hogy személyesen éljék át a versenyzők célba érkezését a Korda Stúdiónál.

A szervezők bíznak abban, hogy a fővárosi, így az újbudai lakosság számára emlékezetes élményeket tudnak szerezni, és hogy az érintett helyszínekre minél több szurkoló, illetve néző látogat majd ki - írja az ujbudaonline.hu.