Újbudai sportoló nyerte az ifjúsági triatlon Európa-bajnokságot

2023.07.22
Kép: Magyar Triatlon Szövetség - facebook
Kép: Magyar Triatlon Szövetség - facebook

Péntek este rendezték meg a spanyolországi ifjúsági triatlon Európa-bajnokság egyéni döntőit, amelyben számos magyar fiatalnak szurkolhattunk, köztük két újbudai sportolónak is. 

A Team Újbuda SE versenyzője, a 2008-as születésű Szalai Fanni már az elmúlt hónapokban is egészen remekül teljesített, amelyek során rendre idősebbek között bizonyított. Az Arena Games felnőtt mezőnyében szerzett értékes bronzérmet, míg a tiszaújvárosi junior Európa-kupán már senki nem tudta őt megelőzni. Mint ahogyan a Banyolesben zajló ifjúsági Európa-bajnokságon sem: Szalai a csütörtöki elődöntőben még "csak" a második legjobb időt érte el, a döntőben viszont már nem lehetett megállítani. A második helyezettet kilenc másodperccel utasította maga mögé, egyszersmind egyedüliként jutott 22 perc alá; így aranyérem lett a jutalma a nála javarészt két évvel idősebb triatlonosok között - írja az utanpotlassport.hu

Szalai Fannin kívül még hárman jutottak be a magyarok közül az A-jelű fináléba: Baier Zsófia 10., Szobácsi Laura 12., Pusztai Dóra pedig 17. lett. A B-döntőben a szintén Újbudán sportoló Fabók Eszter a 9., Filep Zóra pedig a 16. helyen végzett.

Szalai Fannival az Eurosport nemrég készített egy hosszabb interjút, ahol arról is mesélt, miért kezdett el triatlonozni, illetve milyen céljai vannak a sportban.