Kivágnak 11 darab platánfát a Bartók Béla úton

2021.08.18

Még júniusban mi is beszámoltunk róla, hogy minden előzmény nélkül autókra dőlt egy hatalmas platánfa a Móricz Zsigmond körtéren. Ráadásul nem viharban történt a baleset, hanem napos, szélcsendes időben. Ezután döntött úgy a Fővárosi Önkormányzat kertészeti cége, a Főkert, hogy megvizsgálják az összes Bartók Béla úti fa egészségügyi állapotát. 

Bardóczi Sándor főtájépítész nemrég közzétett bejegyzéséből kiderül, hogy elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és sajnos 11 darab platánfát menthetetlennek ítéltek. A favizsgálók szakvéleménye szerint, ezek a fák közvetlen balesetveszélyt jelentenek, mivel a rossz egészségi állapotuk miatt, egy nagyobb szélvihar bármikor kidöntheti őket. 

A 11 kivágandó fa mellett, még legalább kéttucatnyi fa visszavágását vagy gallyazását fogják elvégezni a Bartók Béla úton. A tervek szerint minderre valamikor augusztus végén kerül majd sor. Természetesen a kivágott fákat mielőbb pótolni fogják, és ha a főtájépítészen múlik, akkor a nemrég élesben is kipróbált Stockholm-módszer szerint ültetik majd el az új fákat.

A fakivágással kapcsolatban az Újbuda TV készített nemrég riportot Bardóczi Sándorral:

A legfrissebb hírekért kövesd facebook oldalunkat is!