Élőláncot tartanak a Hamzsabégi sétányon

2021.08.11

Élőláncot szervez augusztus utolsó hétvégéjére a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért (POPÉK) Egyesület. A Hamzsabégi sétányon tartott eseménnyel tiltakozásukat szeretnék kifejezni a Kelenföld-Ferencváros közötti vágánybővítés negatív hatásai ellen. Mint írják:

 "A Déli Körvasút jelenlegi koncepciója veszélyezteti a Hamzsabégi úti 1,5 km-es erdő jellegű zöld sétányát - ahol több mint ezer fát terveznek kivágni -, valamint a környéken élő mintegy 15.000 lakó életterét, zaj-, rezgés-, porszennyezés és levegőminőség-romlás szempontjából." 

A tervezett beruházást évek óta komoly vita övezi, olyannyira, hogy az ügyben jelenleg is per van folyamatban. Erről azt írja a POPÉK: 

"A beruházás még csak feltételes közbeszerzési szakaszban van, a környezetvédelmi engedély ellen pedig per folyik. A tervek még megváltoztathatók, ha lesz rá politikai akarat."

Az egyesület szerint a Hamzsabégi sétányt érintő vágánybővítésre elsősorban a vasúti teherforgalom kiszolgálása miatt van szükség, mivel a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés elkészülte után növekedni fog a fővárosba érkező tehervonatok száma. A megnövekedett teherforgalom kiszolgálásához pedig szükséges a Ferencváros-Kelenföld közötti szakasz bővítése is, ez pedig érintené a Hamzsabégi sétány területét. 

A POPÉK Egyesület hangsúlyozza, hogy nem a Déli Körvasút személyszállítás fejlesztési része ellen tiltakoznak, hanem kizárólag a teherforgalom ellen. Az ügyben egyébként petíciót is indítottak, amit idáig közel 6 ezren írtak alá. Tiltakozásképp korábban már tartottak a sétányon plakátkiállítást, de tavaly ősszel még fáklyás felvonulást is szerveztek. Ez utóbbin több százan vettek részt az Újbuda TV beszámolója szerint: 

A beruházás felett bábáskodó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), és a Budapesti Fejlesztési Központ Zrt. (BFK) máshogy látja a helyzetet, mint a tiltakozó civilek. Szerintük a vágánybővítésre elsősorban az elővárosi vasútfejlesztés miatt van szükség. Ezt írják a delikorvasut.hu oldalon: 

"A Déli Körvasút fejlesztésének célja az elővárosi és helyi közlekedés szempontjából, hogy a vasút versenyképes alternatívája legyen a gépjárműközlekedésnek, 10 perces járatsűrűséggel, többirányú átszállásmentes kapcsolattal és - három új megállóhely létrehozása révén - megfelelő átszállási pontokkal a helyi közösségi közlekedési eszközökre (metró, villamos, hév)."

Ezenkívül szerintük jelentős zaj- és rezgésvédelem, illetve parkrendezés is megvalósul a vágánybővítés pozitív hozadékaként: 

"Fontos látni, hogy a környezetrendezés nemcsak a sétányt, hanem a Hamzsabégi út teljes szakaszát, gyakorlatilag a Budaörsi úttól a Dunáig terjedő részeket érinti, itt teljesen megújítjuk a területet, új, gyalogos-kerékpáros folyosót alakítunk ki, zöldfelületeket létesítünk, és a lakosság által igényelt funkciókat helyezzük el.

A lakosság életminősége szempontjából legfontosabb szakaszokon a legmodernebb, íves zajvédő fal kialakítását tervezzük, amely mintegy "alagútként" fogja fel és vezeti el a forgalom zaját, jelentősen csökkentve ezzel a környék zajterhelését.

A vasúti pálya átépítése során a jelenleginél korszerűbb, rezgésvédelemmel ellátott, ún. rugalmas sínágyazat, illetve sínlekötés készül, a vasúti hidakon pedig méretezett alágyazati szőnyeg." 

Nemrég egyébként közösségi tervezést indított a BFK arra vonatkozóan, hogy a beruházás elkészülte után, pontosan milyen funkciókat kapjon a park. Erről itt lehet részletesebben tájékozódni: delikorvasut.hu/reszveteliseg

Nézzük a tényeket

Mivel vágánybővítés ügyben egymásnak ellentmondó állítások hangzanak el, ezért nyilvánosan is elérhető adatok alapján megpróbáltuk kideríteni a valóságot. Átolvastuk a környezeti hatástanulmányt, illetve a kiadott környezetvédelmi engedélyt is. 

Arra jutottunk, hogy a projekt jelen szakaszában bizonyos kérdésekre még nem lehet pontos választ adni, azonban az elérhető adatok alapján szinte tényként kijelenthető, hogy:

  • Növekedni fog a vasúti személyforgalom, és ugyan kisebb mértékben, de a teherforgalom is.
  • A vágánybővítés miatt több száz, de akár ezer darab fát is ki fognak vágni a vasúti töltésen illetve a sétány területén.
  • A beruházás elkészülte után 2 ezer darab előnevelt fát fognak ültetni a sétányon és a kerület más részein.
  • A kb. 5 évig tartó kivitelezés alatt a töltés aljától számított 6,4 méteres szakasz le lesz kordonozva, és az ezen belül lévő park, játszótér, sportpálya, kutyafuttató ideiglenesen használhatatlan lesz.
  • Közösségi tervezéssel alakítják ki a beruházás elkészülte utáni új parki funkciókat.
  • A Bartók Béla út és a Budafoki út közötti szakaszon - a mostani töltés helyett - 6 illetve helyenként 9 méter magas betontámfal fog futni a jelenlegi zöld növényzet helyén.
  • Egybefüggő zöldfolyosót alakítanak ki a Budaörsi út és a Budafoki út között azáltal, hogy a Hamzsabégi út, Budaörsi és Bartók Béla közötti szakaszán felszámolják az ipari területet és parkosítják azt a szakaszt is.
  • A betontámfalra épített zaj- és rezgésvédelmi megoldások csökkenteni fogják a környék zaj- és rezgésterhelését.
  • A beruházás elkészülte után, ha minimálisan is, de továbbra is határérték felett marad a zajterhelés.
  • A Bartók Béla út és a Budaörsi út közötti szakaszon nem íves zajvédelem lesz, hanem sima zajvédőfal.
  • A Mohai út és a Kelenföldi pályaudvar közötti szakaszon 4 vágánypár lesz, a Mohai úttól a Rákóczi híd irányába pedig 3. 
  • A vasúti töltés két oldalán lévő házakhoz pár méterrel közelebb kerülnek a vágányok. 

A vágánybővítést egyébként EU-s pénzből kívánja megvalósítani a kormány, és idén februárban kiemelt közérdekű beruházássá nyilvánította. A projekt kivitelezési munkái várhatóan 2022 második vagy 2023 első félévében kezdődnek, és előreláthatólag 2027-ig tartanak majd.

A legfrissebb hírekért kövesd facebook oldalunkat is!