Együttműködést kötött a DK és a Momentum Újbudán
![](https://813a22d859.clvaw-cdnwnd.com/351daf534fb3f0ddb49646989c3131d5/200000559-6977f69780/406011286_3651167198445759_1620535501605097213_n.jpeg?ph=813a22d859)
Az Indexen nemrég megjelent egy interjú Dr. László Imrével, Újbuda polgármesterével, amiből többek között kiderült, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom választási szövetséget kötött a XI. kerületben a 2024-es önkormányzati választásra vonatkozóan. A cikk állítása szerint a megállapodás részeként Újbuda 16 egyéni választókörzetéből 6 darabot biztosít a Dk a Momentum részére.
Mivel 2019-ben is elsők között állapodott meg a DK és Momentum az önkormányzati választásokon való együttműködésről, így semmi meglepő nem lenne a mostani szövetségben, ha időközben nem változott volna a Momentum véleménye radikálisan a Demokratikus Koalícióról.
Donáth Anna az utóbbi hetekben több interjúban is arról beszélt, hogy az ellenzék megújítására van szükség, azonban a Demokratikus Koalícióval ezt nem lehet elérni, mivel a hazugság kultúráját képviselik, és miattuk nem lehet leváltani a Fideszt. Legutóbb egyenesen odáig ment Donáth Anna, hogy kijelentette: többé nem indulnak közös listán Gyurcsány Ferenccel.
Mindezek tükrében különösen meglepő az újbudai választási szövetség megkötése a DK és a Momentum között.